Extra funkciókért lépj be!

A "legek versenye" lett a 2016-os PénzSztár verseny döntője
A 2016. évi PénzSztár címet és a fődíjakat a tizedikes debreceni gimnazistákból álló Mon(k)ey Managers csapat szerezte meg, míg második helyen a határon túli Szatmárnémetiből érkezett Stockholders csapat végzett. Az esemény sajtófőnöke elmondta, hogy 2017-ben is lesz PénzSztár.
Megjelent: 2016. 12. 14. szerda 10:30

KÖVESS MINKET ITT IS!

Hírlevél
A hét legütősebb videói

Érdekel ?

INFORMÁCIÓT KÉREK
Visszahívunk, amikor Neked alkalmas.
csabai károlypénzsztárversenyiskolapénzügyi ismeretekdöntőedukációdebrecen

A versenyre az idén is közel 1000 csapat nevezett be hazai és határon túli magyar középiskolákból. Közülük a legjobb négy kvartett vett részt a 2016. december 8-i országos döntőben.

 

Aversenyzőknek a végső fordulóban változatos feladatokat kellett teljesíteniük. Prezentációt tartottak egy sikeresen működő vállalkozásról, ismertetve a sikertörténet okait, tanulságait; rövid videó formájában mutatták be saját felkészülésük történetét; megadott szempontok alapján érveltek; ábrákat elemeztek és egy-egy korabeli pénzérme alapján mutattak be adott pénztörténeti korokat. A kérdések között szerepeltek totó típusú feladatok, igaz-hamis állítások és definíciók is. A csapatoknak egy oldalas szövegben elrejtett tíz hibát kellett megtalálniuk, ügyfélleveleket kellett elirányítaniuk az illetékes szervezetekhez és különféle adatok nagyságrendjét kellett megbecsülniük.

 

A Budapesti Gazdasági Egyetemen lezajlott döntő győztese, és ezzel együtt a 2016. évi PénzSztár cím birtokosa a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Mon(k)ey Managers csapata lett, melynek tagjai ezzel elnyerték a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont. A második helyezést a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium Stockholders csapata szerezte meg, a harmadik a budapesti META Don Bosco Szakgimnázium Nationale Jugendliche Gesellschaftlichenarbeitsgruppe együttese lett, míg a negyedik helyen a Szombathelyi SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium diákjai által alkotott Hiteljárókeret csapat foglalta el.




Beágyazás

Ezzel az embed kóddal a weboldaladba illesztheted a videót
Embed kód méretezés: px px

RENDEZVÉNY

RENDEZVÉNY RÉSZLETEI

VISSZAHÍVÁS