Extra funkciókért lépj be!

Draghi szavai komoly turbulenciát okoztak a piacokon
Tegnap tartotta kamatdöntő ülését az ECB, ahol Mario Draghi elmondta, hogy nem lesz vége márciusban az eszközvásárlási programnak egyik pillanatról a másikra. Ezekre a szavakra az euró komoly mozgásokat produkált - mondta el Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
Megjelent: 2016. 10. 21. péntek 09:15

SZAKÉRTŐ

Érdekel ?

INFORMÁCIÓT KÉREK
Visszahívunk, amikor Neked alkalmas.
Varga Botondequilorecbkamatdöntéssajtótájékoztatóeuró

Tegnap tartotta kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank. A döntés megfelelt a várakozásoknak, nem változtattak a kamatokon, és a közlemény sem tartalmazott új információt. Az ülést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi ismét elmondta, hogy az eszközvásárlási program 2017 márciusáig van érvényben, de szükség esetén meghosszabbítható. A tegnapi ülésen nem tárgyalták a program leépítését, de hosszabbítását sem. Továbbra is lefelé mutató kockázatok állnak fel a gazdasági növekedést illetően, de a kedvező finanszírozási feltételek segítik a belső keresletet. Az eurózóna gazdasága egyenletes, de mérsékelt ütemben növekszik, az infláció emelkedhet jövőre, és 2018-ban. A sajtótájékoztató alatt az euró hektikusan mozgott, először erősödött, majd gyengülni kezdett.

Az EUR/USD Draghi beszéde közben eléggé hektikus mozgást produkált

Az európai részvénypiacon elég komoly rali volt látható




Beágyazás

Ezzel az embed kóddal a weboldaladba illesztheted a videót
Embed kód méretezés: px px

RENDEZVÉNY

RENDEZVÉNY RÉSZLETEI

VISSZAHÍVÁS